Get Adobe Flash player
Címlap hírek Új Európai Unió Orbán Viktor az uniós csúcson Fidesz évértékelő 2012 Évértékelő MSZP Mesterházy A. 2013

Évértékelő MSZP Mesterházy A. 2013

Megtartotta évértékelő beszédét az MSZP

Budapest, 2013. március 9.

Az MSZP megtette az első lépést a kormányváltás felé - hangoztatta Mesterházy Attila a szocialista párt szombati fővárosi nagygyűlésén. Programjuk alappilléreinek az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte, és szólt arról is, hogy a szocialista kormányok mindegyike jobban teljesített Orbán Viktor kabinetjénél.”

A pártelnök a Papp László Budapest Sportarénában tízezer szocialista párttag és szimpatizáns előtt elmondott csaknem egyórás beszédét azzal kezdte: országjárásán egészen mást tapasztalt, mint amilyennek a miniszterelnök lefesti Magyarországot. Több véleményt is idézett annak alátámasztására, hogy az emberek nem sikersztoriként élik meg a Fidesz kormányzását, és egyre többen tartják kilátástalannak a helyzetüket: mélyszegénységben élő nyugdíjasét, közmunkásét, kivándorlást tervező fiatalét, gyermekük taníttatásáért aggódó szülőkét.”
A nyolc évig tartó MSZP-kormányzás eredményeit sorolva azt mondta: a Medgyessy-, a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány is jobban teljesített a jelenleginél. Szerinte a miniszterelnök nem okolhat mást az ország állapotáért, azért Orbán Viktor a hibás. Hozzátette: a Fidesz nem teljesítette 2010-es ígéreteit, "hazudtak, nem reggel, délben és este, hanem folyamatosan".

Kitért arra, hogy megújították az MSZP nemzetpolitikáját, belátva: jobban oda kell figyelniük, segíteniük kell a határon túl élő magyarokat, ehhez pedig jószomszédi viszonyra van szükség a környező országokkal. Ennek alapján hívta meg Victor Ponta román miniszterelnököt - jelezte. 
Az MSZP programját ismertetve elmondta: nem követik el azt a hibát, hogy hamis, felelőtlen kampányígéreteket tesznek, de vállalják, hogy az emberek évről évre jobban fognak majd élni a szocialisták kormányzásának köszönhetően. 
A pártelnök az erős demokráciát, a felelős gazdaságpolitikát és az igazságos társadalompolitikát nevezte az MSZP-program három alappillérének. A fejlődés és a szabadság programja erős demokráciát teremt erős jogállammal, új alkotmánnyal és független igazságszolgáltatással, erős civil szervezetekkel és sajtóval, erős önkormányzatokkal - mondta. 
A gazdaságpolitikai feladatok között a növekedés beindítását és a munkahelyteremtést említette Mesterházy Attila, aki szerint ehhez először helyre kell állítani a bizalmat tiszta szabályokkal, kiszámítható kormányzással. Hozzátette, a baloldal több felelősséget vár a piaci szereplőktől, és véget fog vetni "a fideszes gazdasági oligarchák uralmának", annak, hogy "a Simicska Zrt. nyerges vontatókkal, Közgépekkel" viszi haza az emberek pénzét. 
A program harmadik pillérével, az igazságos társadalompolitikával kapcsolatban a pártelnök kijelentette, ezt ma egyedül az MSZP képviseli. A célok között szólt az esélyteremtő oktatáspolitikáról, a tankötelezettség felső korhatárának 16-ról 18 évre emeléséről. Közölte, azt akarják, hogy minden családban legyen legalább egy kereső, és kormányra jutásuk esetén új munkatörvénykönyvet írnak, közösen a szakszervezetekkel. Céljaik között említette az egészségügy és az idősek helyzetének jobbítását is. 
Mesterházy Attila az MSZP-t a legerősebb, legszervezettebb, legfelkészültebb és legnagyobb ellenzéki pártként határozta meg, és kiemelte, hogy az országos közvélemény-kutatási adatok ellenére három időközi választást nyertek meg az utóbbi hónapokban. 
Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy programjukhoz még meg kell szerezniük a társadalom többségének támogatását, rá kell venniük a csalódott, politikából kiábrándult embereket is, hogy tegyenek a változásért, menjenek el szavazni, és húzzanak "egy bazi nagy X-et" az MSZP neve mellé. 
Véleménye szerint a Fidesz nemtelen eszközöket fog bevetni a kampányban, arra törekszik majd, hogy megossza az ellenzéket és egyesével "vadássza le" annak politikusait. Jelezte, hogy ezt nem engedik, keményen vissza fognak vágni. 
Botka László, a szocialisták választmányi elnöke kijelentette: "szabadság, szolidaritás, igazságosság: ezek politikánk alapjai. Megújultunk, tanultunk a hibákból." 
A szegedi polgármester azt mondta: a Fidesz a múlt, a megújult és erősödő MSZP pedig a jövő. "Nekünk a demokrácia lételem" - mondta, megjegyezve, hogy a szocialista párt mai vezetői már a rendszerváltás után nőttek fel. 
Gúr Nándor alelnök azért bírálta a kormányt, mert a szegényektől elvesz, és a gazdagoknak ad, Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja pedig azért, mert a fiatalok jelentős részét megfosztja a tudás megszerzésének lehetőségétől. Tóbiás József frakcióvezető-helyettes azt hangsúlyozta, hogy a szocialista párt "kijött a karanténból", amelybe a 2010-es vereség után került, de még csak félúton van a választási győzelem felé. 
A sportcsarnokot megtöltő közönséget a politikusi beszédek előtt - amelyeket nem színpadon, hanem a küzdőtéren, minden oldalról székekkel körülvett porondon mondtak el - a Princess zenekar, az Experidance tánccsoport, a Magyar Légtornász Egyesület és az énekes Gáspár Laci szórakoztatta. Victor Ponta román kormányfő jelenléte miatt az érkezőknek szigorú biztonsági ellenőrzésen kellett átesniük. 
A részt vevő tízezer szimpatizáns mindegyikét egy boríték várta a helyén, benne tizenöt szórólappal. Arra kérték őket, hogy hazafelé dobják be őket postaládákba, így 150 ezer családhoz juthat el Mesterházy Attila üzenete. A szórólapon a pártelnök azt írta: Magyarország változást akar, a változás pedig már el is kezdődött, a szocialisták megtették ezért az első lépést. 
A békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta 
A magyarok és a románok közötti békés együttélés fontosságát hangsúlyozta Victor Ponta román miniszterelnök szombaton Budapesten, az MSZP évértékelő nagygyűlésén elmondott beszédében. 
A román kormányfő szerint a magyaroknak és a románoknak is látniuk kell, "tudunk együtt élni, lehetünk barátok, és tudunk együtt dolgozni a közös jövőnkért". Lehet, hogy a múlt megosztotta a két országot, de a jelennek és a jövőnek közösnek kell lennie - tette hozzá, jelezve: Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és ő ugyanahhoz a politikusgenerációhoz tartoznak, és kötelességüknek tartják, hogy együtt dolgozzanak a békés együttélésért. 
Victor Ponta hangsúlyozta azt is, hogy a populizmus, a szélsőségesség és a demagógia egyaránt rossz a két népnek. Pártja, a román Szociáldemokrata Párt és az MSZP is azt üzeni, hogy mindenfajta diszkrimináció és kirekesztés ellen fel kell lépni, minden ember egyenlő, azonos jogokkal rendelkezik - mutatott rá. 
Mint mondta, meggyőződése, hogy mind a Romániában élő magyar kisebbség, mind a Magyarországon élő román kisebbség jogait a lehető legnagyobb tiszteletben kell tartani. Nem a zászlókon vagy a szélsőségeseken múlnak a lényegi dolgok - fogalmazott. 
Victor Ponta közölte, azért látogatott Budapestre, hogy kifejezhesse, barátjának tartja az MSZP-t és Magyarországot, valamint azt is, hogy Mesterházy Attila jó vezetője lesz Magyarországnak. De tudja - tette hozzá -, hogy lesznek olyan magyar újságírók, akik bírálni fogják Mesterházy Attilát a meghívása miatt, és olyan román újságírók is, akik őt kritizálják majd, mert elfogadta az MSZP-elnök invitálását. 
Szergej Sztanisev, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) bolgár elnöke azt mondta: Orbán Viktor miniszterelnök nem érti a demokrácia természetét, úgy gondolja, hogy ő és pártja mindent megtehet, de téved. 
Beszédében populistának nevezte, és Bojko Boriszov távozó bolgár miniszterelnökhöz hasonlította a magyar kormányfőt. Arra hívta fel a figyelmet, hogy bár hatalma szilárdnak tűnt, Boriszov nem teljesítette az emberek várakozásait, ezért két héttel ezelőtt kivonultak az utcára, és elsöpörték a hatalmát. "Minden önkényuralmi politikusnak ez a sorsa" - jelentette ki. 
Úgy fogalmazott: bár a Fidesz-kormány forradalminak nevezi magát, valójában a munkahelyek, az oktatáshoz való hozzáférés és az alapvető jogok ellen lázad. 
Mesterházy Attilát, az MSZP elnökét Szergej Sztanisev olyan bátor és erős vezetőnek nevezte, akinek van víziója arról, hogyan teljesíthet jobban Magyarország, a szocialista pártról pedig azt mondta: a demokrácia letéteményese. 

-Az MSZP elnöke, mindinkább úgy tűnik főleg a FIDESZ és azon belül is Orbán Viktor köré építi a választási stratégiáit.-/-A beszédében egy sarkalatos pont ragadta meg leginkább a figyelmemet, mégpedig a következő kijelentés.- „ És én tudom, hogy Victor Ponta érti, hogy én magyar politikusként felelősséggel tartozom a határon túli magyarokért. De én is tudom, hogy ő is felelősséggel tartozik a világban élő összes románért. És tudják tisztelt hölgyeim és uraim, ez nem nacionalizmus. Ez nem nacionalizmus, hanem igaz, bátor hazafiság. És tudják, a kettő között az a különbség, hogy amíg a nacionalista lenézi a környező népeket, addig az igazi hazafi nagyon büszke a nemzetére, hazájára, de tiszteli a környező országok népeit is.” -A hazafiassággal való felruházás ködös, kettős gondolatokat indukál bennem, de Mesterházy Attila előrehozott bizalmat helyezett Viktor Ponta elé, meglátjuk, hogy fog élni majd vele a román kormányfő.-

 

forrás:MTI/politika.tlap.hu/MAN

Budapest, 2013. 03. 11.

Takács Gábor

elnök