Get Adobe Flash player
Címlap KÜLFÖLD hírek Leállt az Amerikai Kormány

Leállt az Amerikai Kormány

Leállt az amerikai kormány


-A neoliberális lobbi szemete végett állhatott le az Egyesült Államok kormánya tegnap, amely már 1944-től éreztethette hatását egyre hatékonyabban, hogy e végcélját elérhesse. Nem kell túl sokat keresgélni ahhoz, hogy megleljük akár Ázsiában azt, hogy mely ország, illetve országok következhetnek a sorban. Természetesen, Amerika mielőbbi felépülést, magához térését segítenünk kell, de véleményem szerint először meg kell tisztulnia az Államoknak a mára már mélyen gyökeret vert neoliberális nézetektől és készen kell állnia egy új eddig még nem eléggé elterjedt emberközpontú világnézet befogadására, amelyet például pártunk, a MAN is képvisel hazánkban.- (Takács Gábor)

 

„A végletekig elmérgesedett politikai helyzet miatt kedden leállt az Egyesült Államok kormányszerveinek többsége. Tizenhét év után most először történik ilyen, és egyelőre nincs kiút a válsághelyzetből. Az amerikaiak addig is útlevél, múzeum és pandavideó nélkül maradnak.

Az Amerikai Történeti Múzeum népszerű helynek számít Washingtonban. Hétfőn délben is sorban érkeztek a látogatók, köztük sok kisgyerekes család, akik türelmesen igyekeztek átverekedni magukat a babakocsikkal a nehéz üvegajtókkal felszerelt bejáraton.

Kedden reggel hiába fognak próbálkozni. Ez a múzeum sem fog kinyitni, számos más kormányzati fenntartású intézményhez hasonlóan. A bezárás annak a következménye, hogy a törvényhozásban a két politikai oldalnak nem sikerült megállapodni a kormányhivatalok finanszírozásáról.

 

Az Egyesült Államokban a kormányzati intézmények csak akkor kapnak pénzt, ha azt a törvényhozás is jóváhagyja. A kormány eddigi működését lehetővé tévő jogszabály szeptember utolsó napjáig volt hatályos, a két politikai oldal pedig képtelen volt megállapodni a folytatásról. A republikánusok közölték, hogy csak akkor járulnak hozzá a finanszírozáshoz, ha cserébe nem indul el a Barack Obama elnök legfőbb vívmányának számító egészségügyi reform. Szerintük a reform - amely nagyrészt általánossá tenné az egészségbiztosítást - további terheket ró az egyébként is súlyos adósságteherrel küszködő országra.

Bár a reform bevezetése a politikai vitáktól függetlenül is döcögve halad, az elnök és a törvényhozási demokraták kijelentették, hogy a republikánus követelést szimpla zsarolásnak tekintik, és még csak tárgyalni sem akarnak róla. Obama hétfőn figyelmeztetett arra is, hogy a kormányzati leállásnak káros gazdasági következményei is lehetnek. “Ez megakasztja a gazdaság fogaskerekét épp akkor, amikor kezdett valamennyire felpörögni” - közölte az elnök.”

 

Forrás: origo/MAN

Módosítás: (2013. október 02. szerda, 07:40)