Get Adobe Flash player
Címlap A posztkommunizmus visszanéz

Sajtó szabadsága

"Orbán valóban meg akarja változtatni a dolgok állását"

 

Olyan, az európai palettán egyedülálló politikai vezetőnek tartja a magyar miniszterelnököt a róla A csatár - elbeszélés Orbán Viktorról címmel könyvet író Igor Janke újságíró, aki a nehéz időkben is meg merte hozni a komolyabb gazdasági, politikai döntéseket, emellett pedig még az emberek érzelmeire is tudott hatni.

 

Létrehozva: 2012. november 25., 10:36

A lengyel Rzeczpospolita című konzervatív lap munkatársa, a salon24.pl független publicisztikai fórum elnevezésű portál vezetője az mno.hu-n vasárnap megjelent interjúban elmondta, hogy könyve megírása előtt - könyvek, cikkek tanulmányozása mellett - kormánytagoktól kezdve fideszes és liberális felfogású politikusokon át Orbán Viktor egykori felcsúti futballedzőjéig sok emberrel beszélgetett a magyar kormányfőről, a kötet azonban "személyes sztorija" Orbán Viktorról, nem objektív kép.

Igor Janke szerint Orbán Viktor - mivel rengeteg döntést hoz meg saját maga -, magától értetődően sok hibát is elkövet.* "Erős emberekkel vette körül magát, és azzal a váddal is illetik, hogy sokszor ezeknek a köröknek kedvez egyes lépésekkel. Ez bizonyos szempontból érthető, hiszen alapvetően szakítani akar a kommunista múlttal és azokkal az emberekkel, akik ebből a korszakból megmaradva pozíciókat keresnek" - fogalmazott az mno.hu-nak Janke, aki úgy látja, kívülről nézve problémásnak látszik az is, hogy a médiapiac látványosan két részre szakadt: vannak az Orbán-kormányt támogató médiumok és a vele szemben állást foglalók, köztes, úgymond semleges terület szinte nincs is. Azt azonban ostobaságnak tartja, hogy Magyarországon ne lenne sajtószabadság.*

A lengyel újságíró szerint a magyar miniszterelnök céljai elérésével nem a hatalomvágyát elégíti ki, hanem "valóban meg akarja változtatni a dolgok állását". Orbán Viktor az ország szuverenitásának megerősítését jelölte meg legfontosabb céljaként - idézte fel egy beszélgetésüket Janke, hozzátéve: olyan embert lát a magyar kormányfőben, aki le akarja építeni az emberek elméjében a posztkommunista beidegződéseket.**

A lengyel újságíró szerint unortodox kormányfőnek lenni a posztkommunista térségben egyet jelent a lázadással, morális alapon azonban a legtöbb vitatott kérdésben Orbán Viktornak van igaza, így az őt célba vevő uniós kritika zöme igazságtalan. A kormány országhatárokon túli kommunikációjára azonban - véli - Orbán Viktornak jobban oda kell figyelnie, hogy a külvilág megértse a javaslatai, céljai mögötti ideológiát, módszereinek lényegét.***

Írja a: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186651

 

*Elismerem, hogy jól működik a 2/3 Fidesz média, elhárító rendszere. Ez valóban nagyszerű és fontos lépése a Kormánynak, hogy azok az események kerülhetnek napvilágra, amiket érdemesnek találnak. Azt is kategorikusan ki lehet jelenteni, hogy van sajtószabadság, hiszen nap mint nap olvasni lehet arról, milyen nagyszerűen és olykor az EU-val döcögve alakulnak a dolgok körülüttünk.  Közben olyat is elhárít a 2/3-os védelmi rendszer, ami mindannyiunk érdeke is lehetne. [(1:0) oda] 

 

**Ilyenkor óhatatlanul is a nyolcvanas évek eleje  jut az eszembe, mikor is mindegy volt, hogy melyik újságot olvasta az ember, annak politikai tartalma mindben ugyanaz volt. Sorra kötöttük a megállapodásokat a KGST-vel, új és újabb alapokra helyeztük a Varsói Szerződést, bővítettük a piacgazdaságot... , de a vége ez lett (ami ma van), hogy valami el lett hallgatva és '88-ban szembenéztünk a valósággal.

 

***Az ortodox és az unortodox (ha ennél a kifejezésnél maradunk) kormányzást is el lehet rontani szándékosan, bizonyítván létjogosultságuk valószínűtlenségét. Ez itt a legfontosabb politikai tényező.

 

Takács Gábor elnök.

Módosítás: (2012. november 27. kedd, 20:06)