Get Adobe Flash player
Címlap IMF&EU

IMF&EU

IMF

Mindenképpen kockázatot jelentene hazánkra nézve, ha a megállapodás létrejönne a Kormány és a Világbank között. Nincs olyan szerződés, amely meg tudná állítani, vagy védeni tudná hazánkat egy pénzügyi támadás ellen. Most az IMF is sérülékeny, hiszen a befektetőik egyre nagyobb nyomást gyakorolnak rá, hogy helyezze már el a pénzüket. A Török kártya szelleme, mint Damoklesz kardja függ az ő fejük felett is. Ha egy feltételezett szerződéssel ún. "védőhálót" kérnénk az IMF-től, azt meg is fogják támadni, hogy átszakadjon „akár itthonról, akár külföldről,

-oly' mindegy-” viszont így bele kényszerülhetünk a hitelfelvételbe, vagy a hitel egy részének felvételébe, további függőségben tartva a térséget. Abban az esetben, ha az Európai Unió sürgeti a megállapodást -ami érthető is lenne az Ő szemszögükből, hiszen növekvő hitel igénnyel számolnak az elkövetkezendő időszakra-, akkor rossz a tárgyalási alap, hiszen itt Európában és a tengerentúlon Amerikában is még mindig alacsonyabb a cégek profithozama a vártnál és kölcsön visszafizetési gondok is vannak.-röviden-

Úgy vélem, hogy a Kormánynak most kellene még intenzívebben erősíteni a belső piacok mozgását. (a szerző)


Tevékenységünk nem az IMF ellen irányul és igaz távoliak nézőpontjaink de érdekei mentén elismerjük a világban betöltött szerepét.

 

Martonyi János Úr cikkére hivatkozásul a: http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=186956 


A legnagyobb tisztelettel Takács Gábor elnök

Módosítás: (2012. december 04. kedd, 14:26)