NÉPSZABADSÁG -híreink-

NÉPSZABADSÁG!

-1 rész-
Szolidaritásunkat fejezzük ki a szakma előtt, a szakmát ért valós sérelmekért! Annak ellenére is ezt tesszük, hogy fent jelezett folyóirat munkatársai, küldött leveleinkre soha sem reagáltak, soha sem láttamozták, soha sem igazolták vissza megérkezését, tüntetéseinket vagy figyelmen kívül hagyták, vagy kikapcsolták mikrofonjaikat .... !

Őszinte sajnálatunkat és együttérzésünket fejezzük ki a NÉPSZABADSÁG "munkásosztálya" felé is, hogy Őket is elérte az a nyugati típusú demokratizálódó folyamat, amit eddig csak kívülállóként láthattak, azaz, hogy most az utcára kerülhetnek!

Azt is nagyon sajnáljuk, hogy a lapot írók és azt megszerkesztők is hasonlóan jártak, de itt tisztelettel hozzátenném, hogy a kialakult helyzetért való felelősségük itt már igaz elenyészően, de nem kerülhető meg, hiszen, mint oknyomozók nekik ismerni és időben ismertetni kellett volna környezetükben és a nyilvánosság előtt is várható helyzetet.
-Mint a sajtószabadság lelkes híve is, kissé érthetetlenül állok ez előtt.- (a szerk.)
Továbbá nagyon sajnáljuk, hogy ezt az eseményt ismét olyan antidemokratikus erők, súlyos identitás zavarban szenvedő civil szervezetek, pártok, illetve pártok T. vezetői szállják meg, akik szervesen kapcsolódhatnak is a kialakult helyzethez, de ők ezt a média tragédiát semmibe véve használják ki önön maguk népszerűsítésért!

Tartva magunkat elveinkhez, maradjon meg végre az újságírás tisztán arra, amiért annak idején létrejött! Informáljon és informálódjon, szolgáltasson mindezt a közösségért, az emberiségért.
Továbbra is figyelemmel kísérve az eseményeket és bízva abban, hogy ezek az események végül a megfelelő irányba állítják ezt a jelenleg nagyon szétesett, de csodálatos szakmát, az újságírást!
Közzétette: Gábor Takács · október 9., 11:59
Kiadja:MAN
Takács Gábor

 

Véleményünk szerint Szanyi Tibor látja helyesebben a NÉPSZABADSÁG helyzetét a baloldalon.

-2. rész-

levelét a hvg oldaláról itt tesszük közzé hitelesen, mivel meglátásunk szerint ismét Ő látja leginkább reálisan a kialakult eseményeket (a baloldalon)! Itt olvasható:

http://hvg.hu/itthon/20161009_Szanyi_Tibor_nyilt_levelben_reagalt_a_HVG_Nepszabadsagrol_szolo_cikkere

Takács Gábor

 

Közlemény, NÉPSZABADSÁG !

-3. rész-
Továbblépve egy teljesen "új európai" irány felé
A népszabadság körül kialakult helyzettel kapcsolatban, a facebookon vasárnap kiadott "NÉPSZABADSÁG!" című közleményünkön kívül, a továbbiakban nem kívánunk foglalkozni.
Abban az esetben sem ha maga a baloldal domináns vezetői egyenesen a nemzetközi fórumokat, vagy végső elkeseredésükben Soros Gyuri bácsit kezdené nyomás alá helyezni -ez ügyben!- ( ...az ügyet belső gazdasági kérdésnek, valamint a tulajdonosok közt kialakult helyzetnek tekintjük, amely sajnálatos módon kihathat a fentebb jelzet lap „munkásosztályára „ is, akik mellett természetesen szolidárisak vagyunk, a közleményünkben foglaltak szerint!)

-a következő közleményünk a párt új politikai irányával fog foglalkozni, amely kihathat egész Európára-

Takács Gábor

 

Kövessenek bennünket a párt facebook oldalán is! itt: https://www.facebook.com/Magyar-Auton%C3%B3m-N%C3%A9pp%C3%A1rt-174384549343469/

 

Módosítás: (2016. október 14. péntek, 19:08)